Szeverényi Mihály festőművész




Sass Ervin: Fényreménység

Szeverényi Mihály festőművész új kiállítása Különös ablakok. Varázslatosak. Ha átnézel rajtuk, a jövőbe látsz. De a múltba is. Meg a száz, ötszáz, ezer, vagy még több ezer éve élt emberek gondolataiba. Mit gondol a világról egy ókori római? Vagy egy Árpád korabeli ideérkező? Vagy egy jeruzsálemi, aki vendégül hívta a názáretit? Azt is látjuk ott az ablakon túl, hogy hová tartunk katedrálisok íve alatt másféle ablakok látómezejében? Azt is látjuk, amit a festő Szeverényi Mihály lát, és képi levelekkel elmondja nekünk sok-sok kiállítás óta. Ahogy először mondta el: "Életem a festészet, az Istennek ajánlott szolgálat, hogy felébresszem a szeretetet, a barátságot, a harmóniát a lelkekben." Azóta is csak azt teszi, fest és szolgál, hogy a világban több legyen a szeretet, több az igazi barátság, és több a harmónia. Hogy legyenek gondolatok arról, mi a dolgunk itt magunkért és másokért, hogy milyen is a világ most körülöttünk, hogy megőrizhető-e a jóság, a szeretet és a jóakarat ebben a felgyorsult időmúlásban. A festő azt mondja, hogy megőrizhető. Mert az ablakokon innen gondolataink arról, amit az ablakokon túl látunk: erről beszélnek, ezt igazolják. Mert az ő varázslatos képi meséi nemcsak a látvány szépségeivel hatnak ránk, hanem azzal is, hogy feltárták a világot benned: milyen is vagy, merre mégy, eligazodsz-e jól az élet dolgain. A festő elszánt, mert élete a festészet. Mi pedig figyeljük őt, nézzük, várjuk az új képeit, mert hiszünk a képi csodákban. Meg az élet is, ami a fény felé vezet. Ahogy Szeverényi festi.
Közben hatvan éves lett, ezt meg kell ünnepelni, gondolta, meg biztatták a barátai is. Meg is érkezett a Jankay Galériába 52 képpel, feltette a falakra, és azt mondta: legyen a kiállítás címe az, hogy Fényreménység. Az lett, és amikor februárban megnyitották, tömegek voltak ott, és gratuláltak neki. Ötvenkét kép. Nem könnyű megtalálni közöttük a legjobbakat, a leghatásosabbakat, ahogy Szeverényi festi a gondolatait, az ablakokon túli és inneni világról. Két teremben kétteremnyi csodálni való. Keressük a legjobbakat. Nehéz ügy, mert mind jó. És mind képi levél arról, hogy mit is gondol a "fényreménységről", és miért remény az, ami ha a képeit nézzük, olyan természetes. Itt van épldául a Túl a köveken. Tőle hitvallás. A nézőktől gondolat arról, hogy merre majd, és hogyan? Ezek a képek az igazi Szeverényik. A későbbi lírai abszraktok is gondolathordozók, ezek azonban szívdobbantóak, egyértelműek, és nagyon igazak. Sírkövek, sorba rendeződő volt emberek, se különb, se értéktelenebb nincs közöttük, zengő demokrácia. Út a fény felé, nagy ablakok, határvonalak. Túl a (sír)köveken. Azt hiszem a teljes kilátás lényege ez a kép. Aztán a többi: az Őrzőangyal mítosza, a Távozó leány arca egy törött ablakkeret mögött fájdalmas és nehezen magyarázható. Egy másik, a Gótikus ablak a romkatedrális falai közt hallhatóan zúgó orgonaakkordok az emberi méltóságról (?), vagy inkább az örökös élet csodáiról (?). Majd egy magyarázat mindezekre, a Magára vette Krisztusarca az emberi lét boldogtalan rekvizitumaival, hogy eljussunk a legújabb kollekció egy-egy nemes darabjához, a Lépcsők-höz, és az Égi létra forró piros-bordó színáramlatához, végül az Alkony hangulatához, ahol minden más és minden több, mint a napvilágnál lenne. Nagy kiállítás, a festő hatvanadik születésnapjához méltó, tiszta, egyértelmű. Fényreménység.

Szilágyi András: Szakrális fényreménység
-Szeverényi Mihály kiállítása a Féling Színpad Galériájában-

"Szeverényi Mihály keresztény szemléletű festészetet művel, számára a festmény témája, felülete, színe szakrális gondolatokat jelöl. A mai ember különböző vallások hívőjeként viszonyul a valósághoz, és a keresztény hit már nem az egész társadalmat átfogóan meghatározó paradigma. Mégis, vagy ennek ellenére Szeverényi alkotói módszerében éppen az ikonográfiai rokonítás az, amely alapvetően ciklusba, ciklusokba rendezi a műveket. A művek vizuális szellemtere a keresztény hit lelkiségére épül, miközben megfigyelhető, hogy a keresztény ikonográfia szakrális tartalma már-már formaelemmé válik. Pontosabban maga a forma válik jelentéssé..."

"Képtereiben kapuk, ajtók, ablakok nyílnak, de a vörös, a szürke, a zöldek, a majdnem fekete, a kopott okkerek és átjárható kékek áttünései éppen csak jelzik a térmélységet. A zord természeti és társadalmi világot - a templom ablakformáin át - a fentről bezúduló fény, illetve "fényreménység" ellenpontozza, de jellemzően úgy, hogy az absztrakt és a figurális ábrázolás közötti áthatás eklektikus stíluselemek ellentéteiben feszül."

"A modern utáni ember elfelejti, hogy létezésében számon tartott, elfelejti, hogy "kinek a tekintete" előtt folyik élete, s kivált azt, hogy a korunkból hiányzó Krisztus az európai kultúrában nem téphető le a keresztről. Ezt sokan megpróbálták / megpróbálják, köztük "emberi és állati" ragadozók."

"Olyan hitvalló művészet ez, melyben az áldozatvállalás, az emberi méltóság, a keresztény erkölcsiség a művek szakrális lélekteréből fakadnak."

Banner Zoltán
A művész 2009-es békéscsabai tárlatának megnyitóján

-részlet-

Szeverényi Mihálynak sajátos, különleges, személyes és meghatározott helye és szerepe van a kortárs békéstáji művészet színképében. Mert igaz ugyan, hogy minden igazi művészeti alkotás a szellemi valóságról ad hírt, hogy még a naturalista, látványhű mű is csupán "égi mása" annak, amit ábrázol - Szeverényi azonban kimondottan a transzcendencia dimenziójának a vándora; s ez a transzcendencia - a hit dimenziója.
       E transzcendens dimenzióban való vándorlása közben, néhány évvel ezelőtt váratlanul egy magas hegytetőre érkezett: megnyerte a békéscsabai Evangélikus Nagytemplom elorzott oltárképének helyére kiírt országos pályázatot, tehát meg kellett festenie / megfesthette a corpus-t, amely azóta is ott világol e hatalmas csarnoktemplom mélyén.
       Valaha a középkor és a reneszánsz századaiban, mikor az egyházi művészet jelentette minden újítás, újraindulás, tehát a művészeti forradalmak keretét, impulzusát, értelmét, a Golgota, a keresztre feszített Krisztus motívuma volt a bibliai események szemléltetésének / újraélésének a csúcsa, betetőzése, ahonnan nincs tovább.
       Szeverényi azonban a kereszt tövéből elindult, nem visszafelé, hanem előre, "lefelé", a föld felé, felénk, s azt kérdezi műveivel: él-e, hogyan él tovább bennünk a felfeszített örökké élő szelleme?
       S mivel a világegyetem értelme mi vagyunk - a világegyetem négy alapeleme: a víz, a tűz, a föld és az ég festékkupacaiba mártja ecsetét ahhoz, hogy beavasson bennünket saját meditációiba és tápot nyújtson számunkra a meditáció értelméhez.




Vissza a kezdőlapra