Képek, versek




Szeverényi Barnabás
Ajtók, ablakok

Kinyíltak az ajtók és ablakok.
El innen már, én itt nem maradok.
Bársony-meleg angyali világnak
Szűzsárga-szín csillagai várnak.

Hideg jég-kék s kemény zöldeimből;
Kilépnék én fagyott lépteimből.
Szürke földbe hullott könnyeimet
Ördög-világ vörösre festi meg.

Repülnék át mennyei ajtókon
Bénán s némán, remegve és vakon.
De nem lehet, most még itt maradok,
A nagy Művész zárt ajtót és ablakot.

Ujjam hegye: lelkem szép ecsetje
Kicsi angyalt rajzol az üvegre.
Angyal szárnya simítja az arcom,
S fegyvertelen harcolom meg harcom.






Szeverényi Barnabás
Krisztusba hulltan

Összegörnyedek…
Két térdem közé szorítom fejem.
Kicsinnyé lenni kell,
Könnycseppbe férni el!

Lennék én, bár
Isten könnye,
Lennék én, bár
Eső cseppje.

Isten könnye:
Krisztus teste.
A keresztje:
Eső cseppje.

Lennék én, bár
Krisztus teste,
Lennék én, bár
A keresztje.

És akkor összegörnyedek.
Fejem térdem között…
Kicsinnyé boldogultam,
Könnycseppbe hullt a múltam.






Szeverényi Barnabás
Krisztus

Keresztre gyűlölt kezed:
Engem ölelő remény.
Szívemre hulló véred
Holnapokat mos felém.

Krisztus, apám is te vagy!
Hallod-e még a hangom?
Keresem véres vállad,
Fejemet odahajtom.






Szente Béla
Ablak előtt, ablak mögött
-Szeverényi Mihály kiállítása elé-

Hogy jó lenne mindig mindent
            újrakezdeni?
mert jó volt csinálni,
            vagy mert nem sikerült...
vagy mert bár nem sikerült,
            de mégis jó volt csinálni,
jó volt keresni,
            és jó volt rátalálni,
s jó volt hinni benne,
            s tudni, ha nem lenne,
értelmüket vesztenék ezek az órák,
            s a hajnal fölhasadó,
            fehér, nagy vásznai.

És jó volt "jáccani"...
            Hogy állsz az ablak előtt
            Állsz az ablak mögött:
szemed tört üveg,
            lelkeden nehéz függönyök,
            matt homok, távoli kék,
            fehér, türkiz, parázs,
            szürke beletörődés,
            tócsazöld hallgatás,
            szívünkben az örök remény,
            s kérgén a kígyómarás...

néhány korhadó keret
            Még körbe zárja a lényeget,
de ahogy haladunk tovább,
kutatva ezt, meg azt,
s mindezek okát,
eccer csak hirtelen
            Elénkbe tárul a végtelen,
s ott lesz válasz, mit keresünk,
            de amit úgyis tudunk,
hogy Ő az utunk,
mert jó keresni,
            És jó rátalálni
és hinni benne,
            és tudni, ha nem lenne,
értelmüket vesztenék az órák, a vásznak,
a tört üveg, a nehéz függönyök,
hogy ott állunk egy ablak előtt,
vagy egy ablak mögött.










Szeverényi Barnabás
Pillangó-magány

Éjjel olyan jó egyedül maradnom,
Szél zenél át most a fülemen,
Eső áztatja mosolytalan arcom,
S egy pillangó ül meg szívemen.


Szép álmot hozó pillangó - magányom:
Szobámba betévedt holdsugár!
Hoztad-e most is lepkeszárnyaidon,
Mit ilyenkor mindig megadtál?


Látom, elhoztad, megbúvik szárnyadon,
Kicsi fénycsepp az, alig látszik.
Áthatol most csukott szempilláimon,
S már bennem a Remény álmodik.


A kicsi fénycsepp fényözönné válik,
Benépesül álmom csarnoka,
Aranycsengésű lódobogás hallik,
Fehér lovak hátán a Csoda:

Csoda – barátaim, csoda - szerelmeim,
Csoda édesanyám, csoda - isteneim.
Mind lóháton jönnek, fehér paripákon,
Koronázott fővel, arany lepkeszárnyon.


Értem érkeztenek, hogyis elvigyenek,
Az ő hazájukban királlyá tegyenek.
Gyémánt medencében tejbe' fürösszenek,
Hattyú tollaival meg is töröljenek.


Rám ott majd föladják a Hitnek palástját,
Kezembe od'adják a Remény jogarját.
Szeretet - koronát tesznek a fejemre,
Álomföld urának így tesznek kedvére…


Fejemben a fény zsugorodni kezd már,
Odakünn a sápadt hajnal int.
Pillangószárnyú álmom gyorsan elszáll,
De visszanéz még, és rám kacsint.






Vissza a kezdőlapra